Zenés színház > A Csárdáskirálynő - Baja

A Csárdáskirálynő - Baja

A Csárdáskirálynő - Baja

Helyszín: Bajai Szabadtéri Színpad
Dátum: 2015. augusztus 28.

JEGYVÁSÁRLÁS

Kálmán Imre: A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ - operett

Az előadás a Budapesti Operettszínházzal közösen valósul meg. Az Operettszínháztól megszokott magas színvonalon, modern formában, de az operettek műfaji kereteit tiszteletben tartva, parádés szereposztással kerül színre a darab. A történet az első világháború idején játszódik, és bár ezt általában nem hangsúlyozzák az alkotók, ebben a koncepcióban, a világégés évfordulójának apropójából, némiképp kiemelik majd.

Fercsák Róbert, a Csodálatos Baja sorozat ötletgazdája az Elisabet musical előadásán arra emlékezett vissza, hogy a főtéri előadás sokak számára csak álomnak tűnt. – Bebizonyosodott, hogy van igény a magasabb színvonalú kultúrára, s van lehetőség a Szentháromság téren évről évre színházi előadást szervezni.

Bócsa Barnabás a darabban aktívan közreműködő bajai színészpalántáknak és a kisegítő személyzetnek is megköszönte az áldozatos munkát.

Kerényi Miklós Gábor bejelentette: mindig igyekeznek olyan darabbal előrukkolni, mely a szórakoztatás mellett valami pluszt is ad. Jövőre két művel érkeznek Bajára: a Csárdáskirálynő és a Szentivánéji álom is műsoron lesz. A közönség nagy ovációval fogadta a bejelentést.

Főszerepekben: Dolhai Attila, Fischl Mónika, Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté, Földes Tamás, Faragó András, Kállay Bori, Barkóczi Sándor és még sokan mások.

Szektorárak / Jegyárak:
3 900 Ft Abigél szektor, Isten pénze szektor
4 900 Ft A Bajadér szektor, Abigél szektor, Csínom Palkó szektor, Isten pénze szektor, Lili bárónő szektor, Miss Saigon szektor
5 800 Ft A Bajadér szektor, Csínom Palkó szektor, Lili bárónő szektor, Miss Saigon szektor, Mozart! szektor, Rómeó és Júlia szektor, Viktória szektor
6 700 Ft A Bajadér szektor, Csínom Palkó szektor, Csókos asszony szektor, Mennyasszonytánc szektor, Mozart! szektor, Rómeó és Júlia szektor, Viktória szektor
9 900 Ft Csókos asszony szektor, Mennyasszonytánc szektor, Mozart! szektor, Rómeó és Júlia szektor, Viktória szektor

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top