Színház > Abigél színházban

Abigél színházban

Abigél színházban

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház
Dátum: Folyamatosan

JEGYVÁSÁRLÁS

Szabó Magda Abigél című műve, harmincöt-negyven éve a kiapadhatatlan érdeklődés középpontjában áll, legyen szó a sokadik kiadását megélő regényről, az abból készült, évről-évre ismét levetített tv-filmsorozatról, vagy akár a mű musicalváltozatáról. Mindezen tények alátámasztják, hogy Vitay Georgina és társainak története olyan kulturális identitásunk részét képező mű, amely minden generáció számára meghatározó érvényű jelentőséggel bír.

E közkedvelt alkotásból Bánfalvy Ági, az 1978-as tévésorozat egyik főszereplője készített színpadi adaptációt, Szikora János rendező segítségével.

Az Abigél premierje Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon volt, ahol szeptemberben újra látható lesz, de addig még országszerte bemutatják. Az Abigél színmű októbertől az Uránia Filmszínházban lesz látható!


Az előadás során számtalan neves és hiteles színész működik közre. A darab a csipetnyi frissesség mellett a lehető legnagyobb hűségre törekedett, és olyan szellemiségben mutatja be a Matula Leánynevelő Intézet növendékeinek és tanárainak második világháború alatt játszódó megható történetét, ahogyan azt Szabó Magda megálmodta és megírta.

Főszerepekben: Kiss Ramóna, Németh Kristóf, Trokán Péter, Bánfalvy Ági és még sokan mások

Jegyárak: 2400, 3600, 4800, 5900 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top