Külföld > Andrea Bocelli koncertjegy

Andrea Bocelli koncertjegy

Andrea Bocelli koncertjegy

Helyszín: Zágráb aréna
Dátum: 2014. november 29.

JEGYVÁSÁRLÁS

Andrea Bocelli koncert 2014. november 29.

A világhírű énekes Bé 80 tagú zenekar és 30 tagú kórus kíséretében ad koncertet, amelyen a klasszikus számok mellett legújabb, Passione című lemezéről is énekel. Az 1958-ban a Pisához közeli Lajaticóban született Andrea Bocelli örökletes zöldhályog betegséggel jött világra, majd egy baleset következtében 12 éves korában teljesen elveszítette a látását. Vigaszt számára a zene jelentett, így rengeteg hangszeren tanult, végül azonban az éneklés révén vált világhírűvé.

Il mare calmo della sera című dalával 1994-ben megnyerte a San Remó-i dalfesztivált, az operaszínpadon is debütálhatott Verdi Macbethjében, és még ezen a karácsonyon a Szent Péter téren a pápának és több tízezer hívének énekelt. Legnagyobb slágere a Con te partiro című szám, amelynek Sarah Brightmannel közösen énekelt angol verziója Time To Say Goodbye címmel számos lemezeladási rekordot megdöntött.

Andrea Bocelli eddigi pályafutása során már 80 millió lemezt adott el. Ő az egyetlen olasz, aki popdalokat és operaáriákat tartalmazó lemezével valaha fel tudott kerülni az amerikai slágerlista második helyére.

Andrea Bocelli 2014-es zágrábi aréna koncertjére már árulják a jegyeket! 

Jegyvásárláshoz kattintson a jegyvásárlás gombra!

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top