Koncert > Bródy koncert 2018

Bródy koncert 2018

Bródy koncert 2018

Helyszín: Budapest
Dátum: 2018. december 10.

JEGYVÁSÁRLÁS

Bródy János koncert 2018

Bródy János koncert lesz 2018. december 10-én  Budapesten a Budapesti Kongresszusi Központban. A Human Rights 70. évfordulójának tiszeteletésr emegrendezésre kerülő koncerten régi és új gyöngyszemek várják a közönséget.

A 60-as évek új zenei formáiban megjelenő társadalmi mozgalmak máig ható következménye, hogy Bródy János a magyar kultúra emblematikus alakja lett, és művészetében követhetően tükröződik az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata. 1964-ben, az érettségi után került az Illés zenekarba, ahol Szörényi Leventével megírták azokat a dalokat, melyek megjelenését tekintik origónak a magyar rock történetében. Az Illés zenekar repertoárjának kialakításával a szövegíró és gyakran dalszerző Bródy János beírta magát a Magyar Kultúra Aranykönyvébe. Neki köszönhetően jöttek létre a későbbiekben olyan jelentős sikereket hozó első színpadi művek is, mint a Kőműves Kelemen és a még mindig aranykorát élő István, a király rockopera.

Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat.

Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához, 7 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök Tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a 60-as évek szellemének követőit és az igazi szép dalok szerelmeseit. 

Jegyárak / Szektorárak:

7 900 Ft Erkély Bal, Erkély Jobb, Földszint Bal, Földszint Balközép, Földszint Jobb, Földszint Jobbközép
10 900 Ft Erkély Bal, Erkély Balközép, Erkély Jobb, Erkély Jobbközép, Földszint Bal, Földszint Jobb
12 900 Ft Erkély Bal, Erkély Balközép, Erkély Jobb, Erkély Jobbközép, Földszint Bal, Földszint Balközép, Földszint Jobb, Földszint Jobbközép
13 900 Ft Erkély Balközép, Erkély Jobbközép, Földszint Balközép, Földszint Jobbközép
19 900 Ft Földszint Balközép, Földszint Jobbközép

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top